Hiba(ggodalom) – Első rész
Célkitűzés
|
Ebben a cikkben megvizsgáljuk, hogy a hiba – főleg érzelmi és pszichológiai szempontú – kezelése mily módon segít a gyors felülemelkedésben és a pozitív ellenállás növelésében |
Több cikkben foglalkoztunk már a hibák megfelelő kezelésével: a használandó szavakkal, az időzítéssel, a kontextussal, a csoport helyett az egyénhez fordulással, stb. Ebben és a következő cikkben arról szeretnék beszélni, hogy hogyan segíthetünk a játékosainknak egy érzelmi-mentális, valamint funkcionális reakció kialakításában, amit az elkövetett hibára adnak.
Ahogy azt már tudjuk, ebben a tekintetben a sportolók viselkedése nagyon eltérő lehet: van, aki átkozódva engedi ki a dühét és frusztrációját a többiekhez, a környező dolgokhoz vagy önmagához intezve szavait; van, aki sündisznóállást vesz fel, rágódni kezd a hibán vagy újra és újra látja, átéli a hiba elkövetését és közben mintha elkárhozna miatta; van, aki nem mindig építő jellegű gondolatok örvényébe kerül; végül olyan is akad, aki kezdeményezően lép fel és dühét pozitív energiává alakítva, a játékhoz új lendületet véve úgy fogadja el a hibát, mint azt az elkerülhetetlen pillanatot, amikor saját határai és fejlődési lehetőségei feltárulnak előtte.
Egyértelmű, hogy az utóbbi hozzáállás bizonyul a leghasznosabbnak, és az edzőknek ezt kellene erősíteniük saját játékosaikban, hogy a hiba ténylegesen a fejlődés és tanulás szinonimájává váljon.
A hiba az a dolog, ami valószínűleg a legnagyobb mértékben edzi a személyiséget, a jellemet.
A reakciókészség nem karakter kérdése, és kész. Vagy nem csak azé. Olyan viselkedésformáról van szó, amit ki kell emelnünk, támogatnunk és erősítenünk kell minden játékosban, azoknál is, akik nyilvánvalóan inkább passzívak maradnak a sikertelenségek esetén.
A kihívásokra és sikertelenségekre adott pozitív reakcióval a pozitív ellenállást fejlesztjük, a személyiség egy, a sportban abszolút szükséges oldalát. Ezzel a jövőben még behatóbban fogunk foglalkozni.
HOGYAN SEGÍTSÜNK A JÁTÉKOSOKNAK MEGÉRTENI ÉS KIJAVÍTANI A HIBÁT?
Ahhoz, hogy át tudjuk segíteni sportolóinkat nem csak a hibázás, de elsősorban a kilátástalanság pillanatain, mindenekelőtt jó megfigyelőnek kell lennünk: figyelmesnek és nem ítélkezőnek. Ez azt jelenti, hogy észrevesszük és – amikor szükséges – rámutatunk a hibára anélkül, hogy azonnal negatív ítéletekbe vagy túlzó következtetésekbe bonyolódnánk. Észrevenni a hibát, de egyúttal az egyéni reakciót is, amit a játékosainkból külön-külön kivált.
A megfigyelés a kiindulópont a győztes mentalitás kialakításához: tudatosítani a hibát, hogy aztán a játékost arra ösztönözzük, hogy valamilyen módon építő jellegű reakciót adjon rá. Nem igaz, hogy „nem számít”: hogyne lenne fontos, hogy hibázunk-e vagy sem, nem ugyanaz valamit elrontani vagy jól csinálni. Viszont figyelmünket azonnal alternatív megoldások keresésére vagy „egyszerűen” a hibától történő elvonatkoztatásra kell koncentrálnunk, hogy még eltökéltebben és motiváltabban folytathassuk az edzést, egyre ritkábban vétve bármilyen hibát: “legközelebb jobban fog sikerülni... találj más megoldást... meg tudod csinálni...".
Hideg fejjel – csapatban vagy egyénlieg – beszéljünk a hibáról, mint elkerülhetetlen dologról, akadályról, amit meg kell tanulnunk átugrani, egy lehetőségről; hozzunk fel általunk megélt élményeket vagy nagy játékosok példáit. Mutassunk rá, hogy a példaként felhozott játékos nem akkor győzött, amikor nem hibázott többet (ez egy utópia), hanem akkor, amikor egy adott reakció mellett döntött a hiba elkövetése után. Ez jelenti a lényegi különbséget, főleg hosszú távon és komoly játék esetén, a pályán és a mindennapok során is.
Senki sem mentes a hibáktól, de mindenki eldöntheti, mennyi energiát és koncentrációt szán a hiba esélyének minimalizálására és arra, hogy - mind fizikailag, mind mentálisan - a lehető leggyorsabban felálljon a padlóról.
